2013. augusztus 28., szerda

1.fejezet 12.rész

*Cat szemszöge*
Már kora reggel Iris kopogtatott,hogy menjünk reggelizni.Kikeltünk az ágyból,majd felöltöztünk.Ezek után lementünk reggelizni,s mikor kész lettünk elindultunk a tengerpartra. Kb. 10 perc alatt odaértünk. Iris-ék fürödni mentek,mi pedig egy sziklánál foglaltuk el magunkat.
-Figyeljetek!Nem mehetnénk haza?Egy kicsit már unalmas itt lenni,otthon majd elszórakozunk!-nyafogott Iris.
-Akkor induljunk!Ezért ki sem kellett volna jönni!-mondta Jason felháborodva.Beültünk a kocsiba és már otthon is voltunk.Mi eléggé fáradtak voltunk,ezért úgy döntöttünk pihenünk egy kicsit.Tévézünk meg beszélgetünk odafenn.

*Jason szemszöge*
-Én még szívesen maradtam volna a tengerparton!-mondtam,miközben Cat karját simogattam.-Akkor átjöttök hozzánk TV-ni?-kérdeztem.
-Persze,átmegyünk,de nem akarunk olyat látni mint tegnap!-idegesített  Tyler.
-Legyél olyan szíves,hogy amihez semmi közöd sincs,nem emlegeted!Köszi!-kiabált Cat Tyler-el.
-Jól van!Én csak úgy mondtam!Már viccelni sem lehet?
-Olyannal,ami Cat és köztem történik,azzal nem lehet viccelned!Viccelj azzal amit ti csináltok Iris-el!-mondtam és becsaptam az ajtót.
-Én egy kicsit fáradt vagyok!Nem baj ha alszok?-kérdezte Cat hulla fáradtan.
-Persze hogy nem baj!Addig kimegyek csinálok valami ebédet és elbeszélgetek egy kicsit Tyler-el.-Válaszoltam,majd adtam neki egy csókot és betakartam.
-Szeretlek!ÖRÖKKÉ ÉS ANNÁL IS TOVÁBB!-mondta és próbált elaludni.Szépen csendben becsuktam az ajtót és mentem a konyhába. Tyler biztos elment valahova Iris-el,mert senki sincs a házba rajtunk kívül.

*2 órával később*
*Cat szemszöge*
Már lehetett olyan 4 óra,mikor felébredtem.Gondoltam megijesztem Jason-t,aki épp a TV-t nézte.Odaosontam a háta mögé és megpusziltam a nyakát.
-Szia!Felébredtél?-kérdezte s egy cseppet sem ijedt meg.
-Igen!Ez nem ér,hogy nem ijedtél meg.Legalább úgy tehettél volna,mintha tényleg megijedtél volna!-mondtam és bevágtam a durcit.
-Cat,csak mi ketten vagyunk itthon!Nincs kedved csinálni valamit?-kérdezte Jason,majd felkapott és vitt a szobába.Mikor felértünk,leültetett az ágyra.Megnyalta a szája szélét, és elkezdett csókolgatni.Sokkal gyorsabban vettük a levegőt,a mellkasunk rekord időben emelkedett és süllyedt.Elszórakoztunk:
2 óra múlva hazajöttek a többiek,megvacsoráztunk és mindenki elfoglalta a szobáját.Mi 2 csodálatos órát töltöttünk egymással.Ha Jason nem lenne nekem,nem is tudnám,hogy ki vagyok.Megfürödtünk,még beszélgettünk egy kicsit,majd elaludtunk.

Nem tudom,hogy mikor lesz új rész,mert kevés az ötletem.Ha minden igaz,holnapra terveztem egy újat,de az attól függ,hogy össze tudom-e hozni.Puszi































































2013. augusztus 27., kedd

1.fejezet 11.rész

*Cat szemszöge*
El sem tudom képzelni,hogy mivel leptek meg minket a fiúk.Egy egy hónapos Írországi nyaralással.
-Jó reggelt szerelmem!Felébredtél?Ideje lenne bepakolni a bőröndbe!-jött be Jason a szobába és megcsókolt.
-Jó reggelt cukorfalat!Már tegnap bepakoltam!-mondtam,majd visszabújtam a takaró alá.
-Te aztán jó gyors vagy!Honnan tudtad,hogy megyünk Írországba?-kérdezte,majd kihúzott az ágyból.
-Iris tegnap este elmondta!-válaszoltam,majd szorosan megöleltem.-Felöltözök!-kiszedtem magam karjai szorításából,majd felöltöztem.Levittük a bőröndöket a kocsihoz,majd felpakoltuk. Jason és én,még szükségét éreztük ennek,mielőtt elindulunk:
A házi kedvenceket Gina-re hagytam,mert John és Alyson Skóciában töltik a nyarat így ők nem bírnak rájuk vigyázni.
-Ezek Iris-ék lesznek!-mondtam,mikor megláttam Tyler autóját.
-Jó!Szólok nekik,hogy indulunk!Te addig ülj be!-utasított Jason.

*Jason szemszöge*
-Tyler,én téged ki foglak nyírni!Te miért szóltál Iris-nek?Ez meglepetés lett volna!-mondtam idegesen.
-Nyugi haver!Csak kicsúszott!-mentegetőzött Tyler.
-Nem tudsz titkot tartani!
-Látom nem siettetek az előbb!-gúnyolódott Tyler.
-Fogd be!-röhögtem el magam.-Inkább induljunk!-mondtam,majd beszálltam a kocsiba és pár perc múlva a repülőtéren is voltunk.Miután felszálltunk Cat-nek hányingere lett,ezért ki kellett szaladnia a mosdóba,kb. 3-szor.

*3 óra múlva*
-Csajok,már csak 10 perc és ott vagyunk!-mondta Tyler megkönnyebbülve.
-Végre!-sóhajtott Iris egy nagyot.
-Csitt Tyler! Cat végre elaludt,azok után,hogy miket kellett végig szenvednie.
Mikor leszállt a gépünk,gyorsan felébresztettem Cat-et is.Fél óra utazás után,végre megérkeztünk a házunkhoz.A lányok tátott szájjal álltak vagy 10 percig.
-Gyertek!Menjünk be!-szóltam a többieknek és átkaroltam Cat-et. Mikor bementünk gyönyörű látvány fogadott minket.Miután mindenki elfoglalta a szobáját és kipakolta a cuccait,találkoztunk az ebédlőbe.Mikor mindenki leért az ételünk már az asztalon volt.
Mindenki helyet foglalt és elfogyasztotta a tányérján lévő ételt.A vacsora befejezése után,mindenki felsétált a szobájába. Cat és én csókolózni kezdtünk.Nem mondom,ez a csaj óriási.
Már felül megszabadultunk ruháinktól,mikor Tyler és Iris az ajtóban álltak.
-Uhuhu!Látom nektek elkezdődött a nyár,a buli meg minden más!-mondta Tyler röhögve.
-Mi a francot kerestek itt?Kopogni nem lehet?-kérdeztem felháborodva s közben segítettem Cat-nek betakarózni.Takaróba burkolózva,elment pizsibe öltözni.
-Bocsi,hogy megzavartuk a szórakozást,de Iris elvágta az ujját és gondoltuk nektek van sebtapaszotok!-sajnálkozott Tyler.
-Ki a csuda hoz sebtapaszt egy nyaralásra?Senkinek sincs az eszébe!-kiabáltam,miközben egy Jó éjszakával elintéztem mindent.Kitoltam őket a szobából,majd mentem Cat után én is átöltözni.Épp visszafele tartott,mikor mondta,hogy neki már elment a kedve és alszik.Helyeseltem és elmentem átöltözni.Mikor kész voltam befeküdtem Cat mellé az ágyba,átkaroltam s magamhoz húztam.
-Jó éjt szerelmem!-mondtam neki,majd egy csókot adtam a szájára.
-Jó éjt neked is!-mondta,majd édesen szuszogott mellettem.

Lehet,hogy egy kicsit hosszabbra sikerült ez a rész,mint ahogy terveztem.A megtekintés egyre több,csak így tovább!Már csak a komit várom!Puszi :)























































2013. augusztus 26., hétfő

1.fejezet 10.rész

*Jason szemszöge*
Eljött az a nap,amit minden tini örömmel várt:az évzáró.Ma lesz Tyler football meccse is.Mikor ennek vége,csomagolunk és irány külföld.Pontosabban,irány Írország.Kimentem,hogy megetessem Jasy-t és Cathry-t,mármint a két kis kedvencet.Bár a kutyus nem igazán az én kedvencem,amióta a lakásba pisilt.Tegnap viszont én is megijedtem.Ekkor lépteket hallottam a hátam mögül.Mikor megfordultam Cat a nyakamba ugrott. Jasy pedig féltékeny lehetett,mert lepisilte a lábamat. Cat majd megpukkadt a nevetéstől.
-Nevetsz?Na,várj csak!Meglátjuk ki nevet a végén!-megcsikiztem a nyakát,majd körbekergettem a lakásban.Persze a két kis kedvencünk is követett.Végül becsuktam Cat hálójának az ajtaját és a két kis szőrpamacs kinn rekedt.
-Annyira szeretlek!-suttogtam Cat-nek majd megcsókoltam.
-Én is!Mindennél jobban!-suttogta,s visszacsókolt.A csengő megszólalt,pont mikor belemerülhettünk volna a lényegbe. Alyson engedély nélkül behívta magát és rohant be hozzánk.Azt sem tudtam,hogy mire véljem ezt a dolgot. Cat egy melltartóba meg egy bugyiba volt,szerencse,hogy nem jutottunk rám.
-Megzavartam valamit?-kérdezte csodálkozva.
-Hát nem is tudom!Nem annak látszik?-fogtam magam és kisétáltam a szobából.

*Cat szemszöge*
-Cat nagy hírem van!-mondta volna Alyson,de nem engedtem befejezni.
-Gyere vissza,hogyha tudsz kopogni!Szia!-köszöntem el tőle,majd behívtam Jason-t.
-Hol is tartottunk?-kérdezte Jason,majd folytattuk amit elkezdtünk.5 perc múlva csengetést hallottunk. Jason kiment innivalóért,mikor egy ismerős hang csapta meg a fülem.Készültem egy kis bemutatóval Jason számára,ugyanis kétszer zavartak meg.
-Bejöhetek?-kérdezte valaki az ajtón túlról.
-Persze,jöhetsz szerelmem!-mondtam.Már épp a felsőmet akartam levenni,mikor megláttam Tyler-t.
*(A kép csak illusztráció.)*
Sikítottam egy óriásit,majd gyorsan betakaróztam. Tyler jó ízűen röhögött rajtam. Jason rohant be a szobába,idegesen.
-Mi ez a ricsaj?-kérdezte Jason kiabálva,mikor meglátta Tyler-t az ajtóban.
-Tyler rám tört!-mondtam a takarót szorongatva.
-Ez nem igaz!Ő mondta,hogy jöhetsz szerelmem!-mentegetőzött Tyler.
-Hát biztos nem rád gondolt!-mondta J.
-Na,mindegy!Zárjuk már le ezt a témát.Nem ezért jöttem.El szeretném mondani,hogy elmarad az évzáró,de ezt az évet lezártnak tekintik.Köszi a vendéglátást és a sztriptíz bemutatót.-mondta Tyler röhögve,de mikor látta,hogy Jason nem a legszebben néz rá abbahagyta és elment.
-Meg mutathatnád nekem is!-mondta,majd rám mászott.

-Örömmel!-ez volt az utolsó mondatom,mielőtt ajkai az enyémre tapadtak.

Kérlek,ejtsetek meg egy komit!Nem olyan fárasztó dolog,szerintem.Na,mindegy!Puszi!



























1.fejezet 9.rész

*Cat szemszöge*
Elérkezett a bál napja.Minden lány izgatottan várja.A fiúk örülnek,hogy a barátnőjükkel lehetnek.Van aki párral,van aki pár nélkül látogat el a bálba.A születésnapom remekül sikerült,bár egy bökkenő volt.A kiskutya Jason padlójára piszkított és nekem kellett feltakarítani.Miután mindenki elment,Jason-nal egy csodás estét töltöttünk együtt.Majd délután a lányokkal elmegyünk vásárolni.Sajnos Gina-ék is velünk jönnek.

*Délután*
Végre elindultunk vásárolni.Ezt a butikot választottuk:
Nehéz volt választani,hiszen annyi gyönyörű ruha volt.
-Cat!Hogy álltok Jason-nal?-kérdezte Iris.
-Cat,gyorsan gyere! Alyson megtalálta magának a tökéletes ruhát!-kiabált nekem Gina.
Alyson és Miley választása a következők voltak:

















-Nagyon jól mutattok ezekben a ruhákban!-mondtam nekik mosolyogva.
-Cat!Még nem válaszoltál a kérdésemre!-ismételte Iris,előbb mondott szavait felidézve.
-Hát elég jól.-mondtam fülig érő mosollyal,full vörösen.
-Gratulálunk!-nevettek a lányok. Gina és Anabell,ezeket a ruhákat választották:


















Nagyon csinos volt mind a kettő.Szerintem Iris és én választottuk a legszebb ruhát.Ezeket:


















Ebben a pillanatban,megláttam Jason autóját és szaladtam az öltözőbe.Biztos értem jött.Miután kész lettem a nyakába ugrottam.A fiúk ezután elmentek öltönyt venni.

*Tyler szemszöge*
-Figyeljetek srácok!Szerintem az én csajom ruhája lesz a legszebb!-mondtam dicsekedve.
-Persze,csak a végén le ne törjön a szarvad!-mondta Jason,miközben épp egy öltönyt nézett.
-Fiúk!Ez most egy pasis nap lesz a számunkra.A bálon valakinél úgy is eltörik a mécses!-szólalt meg John is.
Miközben beszélgettünk,megtaláltuk a nekünk való öltönyt.Ezeket:





 *John szemszöge*
Most én fuvarozom haza a srácokat.
-Izgulsz már a focimeccs miatt?-kérdeztem Tyler-től.
-Hát,rajtam múlik a gimi népszerűsége.Hogyne izgulnék.-mondta majd babrálni kezdett az üléssel.
-Nyugodj meg!Úgy is leveritek őket.-biztatta Jason.

*1 órával a bál előtt*

*Cat szemszöge*
Mindenki felöltözött és elindult a bálba. Jason-től rengeteg bókot kaptam.Út közben összetalálkoztunk Iris-szel és partnerével,Tyler-el.Együtt mentünk a bálba.A bál már javában tartott mikor odaértünk.Szavaztunk a bál király és királynőjére. Jason-nal egy sarokban táncoltunk.
-Nagyon gyönyörű vagy ma este!-bókolt nekem Jason,majd gyengéden megcsókolt.
-Szeretlek!-suttogtam neki.Most jött el az a pillanat,hogy ki kellett mondanom.Féltem,hogy mit fog szólni,de felesleges volt.
-Én is szeretlek!-suttogta vissza,majd újra megcsókolt.

*Jason szemszöge*
Most már tudtam,hogy csak Cat kell nekem.A csókja,az érintése,a szavai...Imádom őket.Annyira szerelmes lettem belé,hogy senki sem választhatna el tőle.Ha elhagyna,abba belehalnék.Mikor kimondta,hogy szeret,óriási kő esett le a szívemről.Ő az életem.Szeretem.Elérkezett a bál királyának és királynőjének a meghirdetése.
-A bál királya nem más,mint... Jason Walter!-nagy tapsvihar fogadott,mert én lettem a bál királya.
-A királynő pedig...Catherina Harris!-minket egymásnak teremtett az ég.Ő az én királynőm.Csak Ő.
Még táncoltunk elég sokáig,mikor Cat annyira elfáradt,hogy megkért menjünk haza.Mikor hazaértünk Cat kereste imádott kedvenceit.A kiscica elő is jött,a kutyus eltűnt. Cat sírásban tört ki.Gyorsan hívtam John-t és a többieket,hogy eltűnt a kiskutya.Mindenki rohant,pedig ez lett volna Iris nagy pillanata...a fotózás.

*Cat szemszöge*
-Jason!Nem tudom elhinni,hogy eltűnt.Még csak tegnap kaptam.-csak sírtam,mikor meghallottam Iris és Alyson hangját.Rohantam az ajtóhoz,majd Iris karjába borultam.Mindig megtudott vigasztalni.
 -Vau,vau,vau!-vakkantásokat hallottunk a fürdő felől.
-Jasy,hát nem tűntél el!-szóltam kiskutyámnak,aki rögtön odafutott hozzám és nyalogatni kezdett.
-Jasy?Miért Jasy a neve?-kérdezte Tyler röhögve,Jason-re mutogatva.Mindenkiből előtört a nevetés,mert én helyeseltem,hogy Jason-ról lett elnevezve. Jason felkapott és vitt a szobámba.Gyorsan elköszöntem a többiektől,majd csókcsatába kezdtünk.A többit a fantáziátokra bízom.



Egy kicsit hosszúra sikerült a rész és elég sok képet raktam bele.Remélem nem baj és tetszett ennek ellenére.Bocsi a tegnapi késésért,csak nem igazán értem rá.Puszi!
















































2013. augusztus 25., vasárnap

1.fejezet 8.rész

*Jason szemszöge*
Kora reggel már Cat és én a szülinapi bulit szerveztük nálunk.Szegény Cat-et próbáltam felvidítani,több-kevesebb sikerrel.Szerintem Alyson ajándéka lesz a legjobb,de azt nem árulom el,hogy mi. Cat-nek én fogom kiválasztani a ruháját,hogy mit vegyen fel a partin.Már indulunk is hozzá,hogy eldöntsem.A mai ruháját sok keresgélés után megtaláltam.Ez a nyertes darab:
A parti el is kezdődött. Cat már izgatottan várta a vendégeket,csak kicsit szomorkás volt a hangulata.A vacsorázó asztal így nézett ki:
Minden vendég megérkezett a kiszabott időpontban,majd átadták ajándékaikat Cat-nek.

*Cat szemszöge*
Az első ajándékozó Jason volt,aki a következőket adta:













-Annyira édes vagy!Köszönöm!-majd hosszan megcsókoltam.
-Érted bármit!-mondta s visszacsókolt.
A következő ajándékozó Iris és Tyler volt.Meglepően,szerintem összebeszéltek.Az ajándékaik ezek voltak:










Adtam nekik egy-egy puszit majd megköszöntem őket.A soron következők a lányok voltak.Meglepően ők is hoztak ajándékot.Ezeket:


Meglepően mindkettő elnyerte a tetszésemet.Egy-egy puszit és egy köszönöm-öt ők is kaptak.S végül Alyson volt az utolsó ajándékozó.Mindenki sejtelmesen nézett rá,s én elég kényelmetlenül éreztem magam.
-Gyere ki!-kiabált be Alyson a konyhába.
-Joooohn!-sikítottam és pár könnycsepp csordult ki a szememből,majd szorosan megöleltem.Mindenki csak nevetett. Alyson egy ölelést és egy jó nagy puszit kapott.John egyszer csak füttyentett és az ajándékom odasétált a lábamhoz.Ő volt az:

-Istenem,annyira cuki!-mindenki dögönyözni kezdte.A kiscica csak dorombolt.Miután vége lett az estének,mindenki hazament,de én Jason-nál maradtam.Szülinapom alkalmából csókcsatát rendeztünk.
























































































































1.fejezet 7.rész

Legyetek szívesek a részek után megejteni egy komit,mert tudni szeretném,hogy tetszik-e nektek a blog!?A megtekintés hál istennek egyre több. Kommenteljetek!!! Jó olvasást.!

*Jason szemszöge*
Úgy éreztem,hogy most itt az ideje,hogy bevalljam Cat-nek,hogy mit érzek.
-Cat,szeretnék neked mondani valamit!-Kezdtem bele a mondandómba,mikor megszólalt a telefonom.
-Szia Alyson!Mondd!
-Szia Jason!Nálad van Cat?-kérdezte Alyson idegesen.
-Igen nálam!Miért kérdezed?Valami baj van?-kérdeztem már én is idegesen.
-Mondd meg Cat-nek,hogy jöjjön be a kórházba!-mondta,majd le is rakta a telefont.
-Cat kapkodd magad,megyünk hozzátok!-sürgettem.
-Miért?Történt valami?-kérdezte kétségbeesetten.Nem szóltam egy szót sem,hanem felkaptam és vittem a kocsihoz.Miközben utaztunk a házába,elmagyaráztam neki mindent. Cat szegény már majdnem sírt,ezért megcsókoltam.Gyorsan magára kapott valamit és indultunk a kórházba. Alyson már a váróban ült.Nem szolgált valami fényes hírekkel.Annyira rossz volt Cat-et ilyen állapotban látni,hogy legszívesebben sírtam volna vele.

*Cat szemszöge*
-Szia!Mi történt?-kérdeztem elcsukló hangon.Láttam,hogy Alyson sírt,ezért rögtön a legrosszabbra gondoltam.Már a sírás kerülgetett,de ekkor megszólalt Alyson.
-Az állapota semmit sem javult.Még mindig kómában fekszik.-mondta Alyson és előtört belőle a sírás.Én is elkezdtem,majd egymás karjába borultunk.Nem érdekelt,hogy mit tett velem.Csak a társaságára vágytam.
Kijött a nővér,majd engem és Jason-t kiküldte.Már a parkolóban voltunk,mikor hívott Iris,hogy mi történt,én pedig elmagyaráztam neki,persze sírva.Beültünk a kocsiba,s vigasztalás képpen a következők történtek:

Miközben csókolóztunk,kopogtatást hallottunk.Körülnéztünk,de nem láttunk senkit.Folytattuk amit elkezdtünk.Később dudálást hallottunk,s elengedtük egymás ajkait.Kiszálltunk a kocsiból,mert megláttuk Tyler-t és Iris-t.Nagyon ideges lettem,hogy Tyler mit keres itt.

*Tyler szemszöge*
-Jaj,nehogy megegyétek egymást!-mondtam nekik viccelődve. Iris sosem csinál velem ilyet.
-Te jobb lesz,ha meg sem szólalsz!-kiabált rám Cat.-Amúgy mit keresel itt,miután megcsaltad Iris-t és kórházba juttattad John-t?
-Csak bocsánatot szeretnék kérni!Először is Gina mászott rám és csókolt meg,de ezt Iris-el már megbeszéltük.Másodszor nem akartam összeverekedni John-nal,csak nagyon rosszul érintett ez a dolog.Meg tudsz nekem bocsátani?-kérdeztem tőle kétségbeesetten.
-Még át kell gondolnom!John elég kritikus állapotban van.-mondta,de már sírt is. Jason persze a legjobbakat szeretné neki és szerintem ez a csók közrejátszott a figyelem elterelésben.Ekkor Alyson sírva rohant ki az ajtón.

*Alyson szemszöge*
Erősnek akartam látszani,de nem igazán sikerült.Majd rohantam ki a parkolóba.
-Azt mondták az orvosok,hogy valószínűleg agykárosodást szenvedett és műteni kell.
-Micsoda!?-ordította Cat. Szegénykém borzalmas állapotban volt.Javasoltuk Jason-nek,hogy most menjenek haza,értesítjük ha van valami hír.Reméljük a legjobbakat.

Egy kommentárt megejthetnétek!Köszi.
















































2013. augusztus 24., szombat

1.fejezet 6.rész

*Cat szemszöge*
Ma reggel egy idegesítő hívás fogadott.Mikor megláttam a telefonom kijelzőjén a nevet,nem akartam felvenni.A telefonhívás Jason-t is felkeltette,ezért kénytelen voltam felvenni.
-Halló!-szóltam bele a telefonba.
-Szia Cat!Siess a suliba,valamit el kell mondanom!-mondta idegesen Alyson.
-Jó,máris ott vagyok!-válaszoltam,majd leraktam a telefont és készülődni kezdtem.Szerencsére volt Jason-nál ruhám.
-Ki volt az babi?
-Az most nem fontos,csak siess!-mondtam és már öltöztem is.Ez az egyetlen ruha volt nála:
Miután elkészültünk,sietünk ki a kocsihoz és hajtottunk a suliba.Mikor megérkeztünk és megláttam a mentőautót,rögtön kipattantam a kocsiból,Jason utánam.

*Alyson szemszöge*
-Szia Cat!Már nagyon vártalak!-mondtam sírva.
-Miért?Ki van a mentőben?-szólalt meg Cat. Végre hozzám szólt,azok után ami történt.Nem így akartam,hogy hozzám szóljon.
-Hát...John összeverekedett Tyler-el és most ő van a mentőautóban.-mondtam dadogva.
-Tyler!?Hol van?-kérdezte Cat felháborodva.

*Cat szemszöge*
Mikor megtudtam,hogy Tyler kórházba juttatta John-t,mérhetetlen düh fogott el. Áhá... megvan.Elindultam a nálam idősebb sráchoz,s mikor odaértem felpofoztam. Jason vitt el engem Alyson-hoz,hogy megnyugtasson.Én és Alyson csak sírtunk egymás karjaiban.

*Jason szemszöge*
Soha nem láttam még ilyennek Cat-et. Felkaptam,beraktam a kocsiba és haza vittem,hogy felvegyen egy randira való ruhát.Ő ezt választotta:
Elmentünk egy romantikus sétára a városban,majd elmentünk egy pizzázóba.Az este nagyon jól telt,utunk végére a parkban,a kedvenc padunkon kötöttünk ki csókolózva.Igaz Cat és persze én is aggódtunk John-ért,de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunk.A szórakozás után,hazamentünk és lezuhanyoztunk,majd készítettem egy képet kettőnkről,amit egy fotóalbumba fogok ragasztani:



Remélem tetszett a rész és teljesítettem a 3 új rész felrakását.Ma már nem lesz több rész,de holnap 3 újjal várlak titeket. Komizzatok lécciii! :) Puszi